A hajam szépen elkezdett növekedni, de egyben ritkulni is, azaz elkezdődött a „kihullós” korszak.  Ez majd három hónap után fog csak teljesen befejeződni, és onnantól várható az igazi fejlődés.

Hajbeültetésem után az 1 hónapos kontroll vizsgálatról jó érzésekkel jöttem el, mivel a doktornő azt mondta, hogy úgy néz ki, előrébb tartunk a vártnál, mert már most elkezdtek az új hajszálaim ”kikandikálni”.

Kérdezte, hogy mit csinálok vele, hogy ilyen jól beindultak, én pedig azt feleltem, hogy semmit. Otthon jöttem rá, hogy milyen feledékeny vagyok, hiszen a műtét óta minden reggel be szoktam venni egy szelén, cink alapanyagokat tartalmazó vitamin tablettát.

Innentől hordhatok sapkát, bukósisakot és akár uszodába is járhatok, szóval minden olyan, mint a műtét előtti időszakban volt. Várom a tavaszt, a kikeletet, hátha azzal az én hajam is új életre kél!

A HairHungary klinikán készült kontroll képek: